Az iskola történetében második alkalommal került megrendezésre a Parvati és a Freestyle Bellydance School hastáncgála 2010 Június 05.-én. Idén a XXIII. kerületi Táncsics Mihály Művházban tartottuk a 2 órás rendezvényt. A tavalyi helyünkhöz képest előnyt jelentett a színpad, hiszen így a nézők számára is élvezhetőbb volt a műsor. Természetesen mint mindennek, így a mostani helyünknek is megvoltak az árnyoldalai, de az apró boszzúságokat hamar elfeledtette a gála menete. Büszke vagyok a tanítványaimra, hogy a nehézségek ellenére is szépen végicsinálták, táncolták a gálát. Minden tiszteletem Latifah, és Noorah tanítványainak, akik először álltak színpadon, hiszen nekik nem nyílt alkalmuk a színpadi főpróbára, és tudom, hogy nem könnyű első alkalommal a színpadon lenni. Ezen az előadáson is készült videófelvétel Sári Tamás által, valamint Pál István gyönyörű fotókat készített. Az előtérben Szilágyi Nóra tartott vásárt meseszép, festett selyemkendőiből, fátylaiból, melyekből néhányat tánc közben is bemutattunk, valamint Tugyi Regina kézzel készített ékszer remekműveit is meg lehetett csodálni, vásárolni. Mind a koreográfiáim készítésében, mind a gála megszervezésekor is arra törekszem, hogy egyedivé, különlegessé varázsoljam az adott eseményt. Ezért most is igyekeztem olyan műsorszámokat hozni, ami a művészetek más ágazatát is képviseli, ugyanakkor remekül kiegészítik a táncokat. Idén maga a költő, Vörös Ákos olvasta föl saját, spirituális verseit, melyeket személy szerint nagyon szeretek, számomra igazi mélységük van. Hooriyah Horváth Judit arab dalokkal színesítette a műsort, akit Lucu kísért gitáron. Ők igazi hősök, hiszen az utolsó pillanatban rakták össze műsoruka. Összesen 2 napjuk volt arra, hogy ismeretlenül összedolgozzanak, és amit csak lehet, ki is hoztak magukból, és a színpadon meg is lett az eredménye.
Az új, szóló számom az idén nem volt szokványos, hiszen a táncomban 2 zsonglőr fiú: Papp Gergő és Koszta is megjelenik a színpadon. Egy igazán "pörgős" számot hoztunk össze Íziszfátyollal, és poi-val (zsonglőr eszköz). Idén először iskolánk tanárai is megmutatták tehetségüket a saját maguk által készített koreográfiáikkal. Nagyon büszke vagyok rájuk is, hiszen már az első alkalommal igzán egyedi, mutatós táncokat varázsoltak a színpadra. Lehetett látni, érezni, hogy a szívüket, lelküket beleadták, és a zeneválasztás is kitűnően sikerült. A műsor közben is adódtak néha apróbb technikai hibák, de hála a tanítványaimnak, akik - amikor éppen öltöztem, vagy valamiért nem tudtam odafigyelni - figyelemmel kísérték a műsort, és amikor kellet, sgítségükkel korrigáltak a hibákon. A legifjabb tanítványok - Virág(8 éves), Alina (8 éves), Noémi (10 éves)- idén 3-an is a színpadra álltak egy Íziszfátylas tánccal, amit aztán gyönyörűen adtak elő. Nem volt hasztalan a sok próba, hiszen a színpadon meglátszik az eredménye.
Örömömre szolgált, hogy a szüleim is ott tudtak lenni az előadáson. Sokat segítettek, sok terhet vettek le a vállamról.
Tényleg sokmindenkinek tartozom hálával, és köszönettel, hogy ez a gála létrejöhetett, de mindenek előtt Pákozdi Beatrixnek, a kedves bemondólányunknak - aki gimnazitasta osztálytársnőm - tartozom köszönettel, hiszen elég sokáig nem találtam bemondót, és az utolsó pillanatokig kétséges volt, hogy egyáltalán lesz-e konferansziénk. Szerencsére egy héttel korábban tartottunk egy osztálytalálkozót, és -habár még nem ott jutott az eszembe- hamarosan fel is kértem Beát a konferálásra, amit aztán elvállalt. Bea életében először konferált színpadon, így ez igazi mélyvíz vol neki - ami nagy bátorságról tanúskodik - hiszen egy könnyűnek nem mondható szöveget kellett felolvasnia, arról nem is beszélve, hogy közben sok apróságot is figyelnie kellett, mint például a versmondás, és a táncok váltakozását, ami önmagában sem lett volna könnyű feladat.
Összességéban elmondhatom, hogy amit tudtunk, 'belettettünk' ebbe a gálába is, és a maga formájában teljes volt. Minden, aminek meg kellett történnie, az meg is történt.
